Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2021

Informatikai analfabéták

Kép
 Hiába van minden ember kezében okostelefon, ha a telefon okosabb, mint a gazdája. Az emberek nagy része számára a Facebook az internet, maximum még a Google. Ez abból is látható, hogy igen sokan megnyitják a Google keresőjét, és a keresőmezőbe írják be a megnyitandó weboldal címét, majd a keresési találatok között rákattintanak az oldalra. Ahelyett, hogy rögtön a címsorba írnák. Hogyan is várhatnánk el online utalást, hogyan is remélhetjük, hogy nem a postán állnak sorba lottót venni, sárgacsekket feladni? Álljon itt egy példa, ami pár napja jött szembe. A nevet természetesen összefirkáltam. A kedves hölgynek - mint az a beszélgetés többi részéből kiderült, az Androidos okostelefonján nincs Google. Na ezt kevésbé tudom elhinni. És még rá is erősít: Azt hiszi, megvette a Facebook-ot. És azt hiszi, minden a Google-on keresztül indul. Ezeknek az embereknek tényleg keresztbetesz egy lezárás, mert mindent fizikailag, gyalog intéznek, egyszerűen képtelenek megérteni az egész működését, kb.

Postai informatika és dolgozók együttműködése

Szépen vezetgetik be a Magyar Postán azokat az informatikai megoldásokat, amelyeket már réges régen be kellett volna vezetni. Sajnos ezeket különálló rendszereket igen bajosan kapcsolják össze, az együttműködés finoman szólva is akadozik. Felhasználói szemmel is bántóan sok azonosítót kell megadni minden postára menés alkalmával (kéretik a "minek mész postára" bekiabálásokat mellőzni, vannak olyan esetek, amikor kell) Van a VUA szám, ami a cég azonosítója, VUAnnnn... formátumban. Van persze az ajánlott levél száma, ami RL kezdetű. Van továbbá, amióta a tértivevényes ajánlott levelet online kell regisztrálni az IKR szám, ami az elkészült jegyzék azonosítója. Ezen felül van a csomagfeladásra szolgáló rendszerük, amivel a csomagokhoz szükséges adatlapot kell online megcsinálni. Namármost. Ajánlott tértivevényes levél feladása (Igényeltem ajánlott ragszámot, mert a postavezető szerint úgy egyszerűbb. Nekik.) 1. Megcsinálom online a feladójegyzéket 2. Ki tudom nyomtatni a feladóje