Informatikai analfabéták

 Hiába van minden ember kezében okostelefon, ha a telefon okosabb, mint a gazdája.

Az emberek nagy része számára a Facebook az internet, maximum még a Google. Ez abból is látható, hogy igen sokan megnyitják a Google keresőjét, és a keresőmezőbe írják be a megnyitandó weboldal címét, majd a keresési találatok között rákattintanak az oldalra. Ahelyett, hogy rögtön a címsorba írnák.

Hogyan is várhatnánk el online utalást, hogyan is remélhetjük, hogy nem a postán állnak sorba lottót venni, sárgacsekket feladni?

Álljon itt egy példa, ami pár napja jött szembe. A nevet természetesen összefirkáltam.


A kedves hölgynek - mint az a beszélgetés többi részéből kiderült, az Androidos okostelefonján nincs Google. Na ezt kevésbé tudom elhinni.

És még rá is erősít:


Azt hiszi, megvette a Facebook-ot. És azt hiszi, minden a Google-on keresztül indul.

Ezeknek az embereknek tényleg keresztbetesz egy lezárás, mert mindent fizikailag, gyalog intéznek, egyszerűen képtelenek megérteni az egész működését, kb. úgy, mint az 1800-as évek végén és az 1900-as évek elején talán a telefont, vagy a 20. század közepétől a TV-t.

Az ilyen tudatlanság következtében volt a 19. század elején a géprombolás, a 21. század elején meg az 5G tornyok ledöntése.

Érdekes módon, a géprombolás is elmúlt, a TV-t és a telefont is tudják kezelni az emberek. Talán a régi vezetékes, tárcsás telefon a kivétel, de az is azért, mert kihalt, mint a korszerű technológiákhoz nem értő emberek.

Igen nagy csodálkozás lenne, ha ma nem tudná valaki használni a telefont vagy a TV-t, de jelentős problémát okoz nagyon sok embernek egy filmcsatorna, egy online bank vagy egy egyszerű internetes keresés.

Bizonyára sokan láttak már helyi csoportokban a gyógyszertár vagy a bolt nyitvatartása után érdeklődő posztolókat, pedig ha ugyanazt a kérdést betű szerint beírná egy keresőbe, hamarabb kapna választ, de valamiért az ember által írt választ jobban elhiszik.

De ezek az emberek is ki fognak halni előbb-utóbb, de addig jelentős hátrányban lesznek a többi emberhez képest. Darwin is felismerte, hogy az evolúció nem más, mint a változásokhoz való alkalmazkodás képessége.

Itt van a változás, mindig itt van, mindenkinek adott a lehetőség: alkalmazkodik vagy kihal.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Skizofréniás hatóság

Kínai kioszt

Internetes zaklatás - konkrét példával