Az elektronikus rendszerből származó bizonyíték bizonyító ereje

 Manapság az elektronikus bizonyítékok számos büntetőügyben felbukkannak, talán az is állítható, hogy majdnem minden büntetőügyben szerepelnek elektronikus bizonyítékok. Nézzük csupán azt az esetet, ahol egy sima emberölési ügyben a vádlott telefonjának híváslistáját vizsgálja a nyomozóhatóság.

Ezért kiemelten fontos az elektronikus bizonyítékok begyűjtésének, tárolásának és vizsgálatának, értékelésének helyes elvégzése.

A büntetőügyek nagy százalékában az elektronikus bizonyítékokkal a nyomozóhatóság és a bíróság nem is találkozik, csupán annak kinyomtatott változatával. Jó esetben tartozik hozzá egy igazságügyi informatikai szakértői vélemény, amely dokumentálja az elektronikus bizonyítéknak a nyomtatásban nem látható tulajdonságait, de az esetek többségében ez nem történik meg.

Mi is a különbség egy elektronikus bizonyíték és annak kinyomtatott verziója között? Egy igen egyszerű példával meg tudjuk világítani a különbséget.

Legyen egy egyszerű, zaklatás miatt tett feljelentés a példánk, valós események alapján, természetesen név nélkül.

A feljelentéshez mellékelt CD lemezen található néhány fotó egy Facebook Messenger beszélgetésről, amely bizonyítani hivatott a cselekmény elkövetését. Ezt a CD-t a rendőrség lefoglalja, majd a tartalmát kinyomtatva csatolja a jegyzőkönyvhöz.

Vizsgáljuk meg a tényeket.

A CD-t a feljelentéshez a feljelentő csatolta. A felvételeket ő készítette, mobiltelefonnal.

A képen azonban a nyíllal jelölt helyeken olyan elemek ill. elemrészletek szerepelnek, amelyek élő, böngészőből fotózott facebook-oldalon nem fordulhatnak elő.

A nyomozó feltétel nélkül elfogadta annak valódiságát, majd a bíróság ez alapján közérdekű munkára ítélte a vádlottat.

A nyomozás során iratismertetéskor a vádlott a kinyomtatott példányt tartalmazó iratokat vette át.

Amikor megkeresett, és megbízott, hogy foglaljam írásba az ügyről a véleményemet, azonnal felmerült a kérdés, hogy vajon a feljelentő által becsatolt bizonyíték hiteles-e, ezért kikértük a bíróságtól a feljelentő által becsatolt CD-t.

Részletesebben vizsgálva az esetet, az eredeti bizonyíték maga a számítógép monitorán megjelenő beszélgetés, az arról készült fotó csupán a bizonyíték másolata, amelynek hitelességének vizsgálata során vizsgálni szükséges a másolatkészítési eljárás módját:

  • -          a másolat pontosan és teljeskörűen tartalmazza-e a bizonyíték tartalmát
  • -          a másolat hiteles-e
  • -          a másolat minden releváns adatot tartalmaz-e, amelyet az eredeti bizonyíték tartalmazott

Az első kérdésre az a válasz, hogy nem tudjuk. Nem volt jelen sem közjegyző, sem igazságügyi szakértő (sem bárki más), akik hiteles módon képesek és jogosultak bizonyítani azt, hogy a másolat (azaz a fotó) pontosan és teljeskörűen tartalmazza a képernyőn látható bizonyíték összes adatát. Látható-e a link a címsorban (mivel a Facebook Messenger üzenet böngészőben lett megjelenítve), látható-e a számítógép órája (a dátum és időpont meghatározására).

A második kérdésre a válasz: nem. Sőt, mivel a feljelentő készítette a képet, és neki az áll érdekében, hogy terhelő bizonyítékot szolgáltasson, erős kétségeknek kellene felmerülniük ezzel kapcsolatban. Mivel a nyomozást végzőknek tudnia kellett (a jegyzőkönyvekből és a vádlott nyilatkozataiból kiolvasható volt egy hosszas szomszédháború története), hogy minimum gyanakodni szükséges a bizonyíték hitelességével kapcsolatban.

A harmadik kérdésre a válasz: nem. Ugyanis egyrészt a bekapcsolt számítógépről (amelynek monitoráról a fotó készült) is kinyerhetőek olyan információk, amelyeket a fotó már nem tartalmazhat (ki volt bejelentkezve a Facebook-ba, ki volt az üzenet címzettje pontosan és ki volt a küldője – mint tudjuk, a felhasználó neve igen könnyen módosítható), valamint a számítógép órájának állása, és annak eltérése a pontos időtől.

A fotóval kapcsolatban rendelkezésre állnak a CD lemezen olyan metaadatok, amelyeket a fotó eredeti, digitális formája tartalmaz, a kinyomtatott verzió már nem. Ilyenek pl. a fotó eredeti készítésének időpontja, az eszköz megnevezése, típusszáma, amivel a fotó készült, szerencsés esetben a készítés GPS koordinátája is. Ezeket az információkat a kinyomtatott fotó nem tartalmazza.

Amennyiben pedig a fotó módosított, akkor a metaadatok között fel szokott bukkanni a fotószerkesztő program neve is, ami közvetlenül utalhat a hamisítás tényére, vagy a metaadatok összessége erősítheti a fotó hitelességét.

Miért történik az, hogy a profi nyomozóhatóság nem fordít figyelmet a fenti kérdésekre?

Az első lényeges ok – véleményem szerint – az lehet, hogy elektronikus bizonyítékot sokkal egyszerűbb hamisítani speciális szaktudás nélkül, mint bármilyen más bizonyítékot, valamint a hamisítást sokkal nehezebb észlelni.

Könnyebb egy dokumentumban a szöveget módosítani, mint pl. egy vérmintában a vércsoportot, egy ujjnyomot az ablakpárkányon, vagy egy lábnyomot a homokban. Ez utóbbiakat jó eséllyel csak eltüntetni lehet, míg az elektronikus bizonyítékot módosítani könnyebb. Emiatt a nyomozást végzők bizonyítékba vetett bizalma a mai napig fennáll, a nyomozás történetének pár száz éve alatt kialakult az a beidegződés, hogy a bizonyíték minden esetben hiteles.

A második ok a – szintén évszázadok óta fennálló – papír alapú eljárás. Ami le van írva, le van pecsételve, az hiteles.

Természetesen sok esetben ez így is van – kivéve az elektronikus, informatikai bizonyítékokat.

Mi a megoldás?

Legfőképpen az oktatás. Ha a hatóságok (rendőrség, ügyészség, bíróság) tagjai nincsenek tisztában az elektronikus bizonyítékok speciális jellegével, akkor meg kell mutatni ezt a tényt.

Meg kell mutatni mellé, hogy mi az a helyes eljárás, amelynek alkalmazásával az elektronikus bizonyítékok pontosan olyan (ha nem nagyobb) bizonyító erővel rendelkeznek, mint bármilyen más bizonyíték; mi a következménye annak, ha az elektronikus bizonyítékokat nem megfelelően kezeljük és értékeljük.

Jelen esetben fel sem ismerik, hogy meg lettek vezetve.

Nem utolsósorban, aki ellen a bizonyíték „készült”, jelentős hátrányba kerül, jogi és erkölcsi értelemben egyaránt, és a védekezés lehetőségétől is meg lett fosztva, mivel az ügyvédek nagy része sincs tisztában az elektronikus bizonyítékok működésével.

Ezért fontos a hatóság munkatársainak oktatása a témában, valamint igazságügyi szakértő kirendelése ill. felkérése, mivel a hatóság munkatársainak nincs meg a szükséges szakképzettsége a felmerülő kérdések eldöntéséhez.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Skizofréniás hatóság

Kínai kioszt

Internetes zaklatás - konkrét példával